10 dolog, amit nem tudtál a Maminbabáról

2017-06-25 14:06:22

A kulisszák mögé nézni mindig izgalmas. Most mi is fellebbentjük kicsit a függönyt, hogy megtudd, mennyi és milyen munka zajlik a háttérben ahhoz, hogy hétről hétre találkozhass velünk a Maminbaba órákon.

1.       A kezdetek

A Maminbaba „anyukája", Molnár Enikő maga is kétgyermekes anyuka (akkor így már háromgyermekes…). Két éves volt a kislánya, amikor kipattant a fejéből a Nagy Ötlet. Táncolni. Gyerekkel. Hordozóban. Ez majdnem hat éve történt, és hogy mi lett belőle, azt Te is láthatod óráról órára, Győrtől Hódmezővásárhelyig. Emlékezzünk meg az első órákon résztvevő anyukákról is: az ő ötletelésük eredménye a Maminbaba név (aminek helyesírásáról házi oktatói szótárt is készítettünk egyébként...)  Enikőről és a Maminbaba sikersztorijáról többet is megtudhatsz erre a linkre kattintva.

2.       A Maminbaba védjegy

Ha még Te sem találtál fel semmit (vagyunk ezzel így egy páran), akkor azt sem tudhatod, hogy a feltalálásban nem csak az ötlet kiagyalása és végrehajtása nehéz, hanem a levédése is. A Maminbaba nevét Enikő ötlötte ki, és hosszú utat kellett bejárni ahhoz, hogy a kis R betű ott virítson a logónkon. Azokkal, akik kapcsolatba kerülnek a Maminbabával, titoktartási nyilatkozatot szoktunk kitöltetni. Ez azért szükséges, hogy senki ne élhessen vissza a Maminbaba névvel és módszerével.  Bármilyen hihetetlen, erre tényleg szükség van, ugyanis többször találkoztunk már hamisítással, visszaélésekkel.

3.       Így terjeszkedünk az országban

Oktatóink az élet számos területéről érkeztek, a kozmetikustól a logopédusig. Két dolog azonban közös bennünk: a tánc szeretete, és az, hogy egy napon megláttunk az interneten egy hirdetést, ami egy oktatóképzésről szólt… A Maminbaba franchise rendszerben működik. Évente kétszer, ősszel és tavasszal van rá lehetőség, hogy csatlakozzanak az érdeklődők a csapatunkhoz. Talán te leszel a következő?

4.       Meghódítjuk Európát…

A legutóbbi oktatóképzéseinkre olyanok is jelentkeztek, akik nem az ország határain belül fognak órákat tartani. Hamarosan elindulnak az órák Ausztriában, Németországban és Nagy-Britanniában is. Képzeld, külföldön más néven ismernek majd meg minket, de ez egyelőre tényleg maradjon titok.

5.       …és meghódítjuk a világhálót is

És ha már külföldnél tartunk: lassan két éve, hogy nemcsak személyes órákon, hanem az interneten keresztül is maminbabázhattok velünk. A Maminbaba is csatlakozott ugyanis a Gyerünk, anyukám! mozgalomhoz 2015 nyarán, az elsők között. A honlap előfizetői heti egyszer táncolhatnak velünk a nappalijukban, anélkül, hogy ki kellene tenni a lábukat otthonról. Nem is gondolnád, hogy ez a rendszer milyen bonyolult. Spéci kamera, mikrofon és szoftver kell ahhoz, hogy mindig időben, a megfelelő minőségben eljusson hozzátok az élő adás. Gyakorlatilag egy egyszemélyes és mini, de profi tévéstáb felszereltségére van szükség, minden óra előtt beállással és adáspróbával.

6.       Koreográfia születik

Itt a blogon is írtunk már róla, hogy bizony a Habibi Pécsett és Egerben is Habibi, vagyis a koreográfiák minden oktatónál azonosak. No de honnan jönnek? A válasz az, hogy: tőlünk. Minden oktatót megihlet néha egy-egy zene; arra készít egy koreográfiáta tanultak alapján, így már eleve szigorú szabályok vonatkoznak a mozdulatokra.  A koreográfia ezután további szűrőn esik át: van egy saját oktatói felületünk, ahová feltöltjük a házi készítésű videóinkat, és azokat Enikő ellenőrzi, véleményezi, javítja. Ha átment a koreográfia a szűrőn („ülj le fiam, ötösalá”), akkor azt onnantól kezdve bármelyik oktató átveheti, oktathatja. 

7.       Hordozás

A Maminbaba célja az anatómiailag megfelelő hordozás népszerűsítése, és az oktatóképzéseken nagy hangsúlyt fektetünk a hordozás szabályainak pontos elsajátítására. Hogy értsd, miért fontos ez: teljesen más magadra kötni a saját babádat, mint másra kötni az övét. Nem csoda hát, ha a képzés végi vizsgákon nagy szerepet kapnak a hordozással kapcsolatos tudnivalók.

8.       Egymás közt

Mostanra talán világos, hogy földrajzilag eléggé szét vagyunk szóródva mi, oktatók (és persze Ti, maminbabás anyukák is). Veletek a központi facebook oldalunkon, itt a honlapon és az oktatók saját felületein kommunikálunk. Az oktatói egyeztetés is több platformon zajlik, hiszen a napi ügyek megtárgyalására nincs lehetőség a továbbképzésen vagy az országos rendezvényeken. Ezzel kapcsolatban egy érdekesség: amikor Enikő valami nagggyon fontosat akar nekünk mondani, akkor úgy kezdi a mondatot, hogy „Kislányok!”, amin roppant jókat szórakozunk a hát mögött. Na, ezért most lehet, hogy ki fogok kapni…

9.       Rendezvényeink

Országos rendezvényeink jó alkalmat adnak arra, hogy a fővárosi és vidéki anyukák, illetve oktatóink találkozzanak. Évente ötször szervezünk ilyen központi eseményt (Farsang, Maminbaba Napok a Kolping Hotelben, Városligeti Maminbaba Buli, nyári Maminbaba Tábor, Maminbaba Karácsony). Ezenkívül évi néhány alkalommal országos online játékot is hirdetünk (pl. Maminbaba Anyacsinosító Hetek, MaminbabaBarát-Nő-Napok, Maminbaba Hordozós Hetek). Ezeknek a rendezvényeknek a megszervezése bonyolultabb, mint gondolnád: szabadtér esetén területhasználati engedélyt kell kérni, termet keresni, gondoskodni a hangosítástól kezdve a szoptatásra kijelölt helyiségig egy csomó mindenről, hogy a tombolaajándékok összegyűjtéséről és a kölcsönhordozókról már ne is beszéljünk. Ráadásul mindezt össze kell hangolni az oktatók munkájával, időt és energiát kell szánni a kommunikációra és marketingre, a támogatóinkkal való kapcsolattartásra, szóval nem egyszerű. Lényegében mindig legalább három-négy hónappal előrébb kell járjunk az időben, hogy ezek a Maminbaba bulik jól sikerüljenek. Apropó, az aktuális nyári tábort február óta szervezzük…

10.   Online hátország

Te, aki most ezt a cikket olvasod és valószínűleg facebookon is követsz minket, talán néha felteszed magadban a kérdést: honnan érkeznek ezek a cikkek, bejegyzések? Ki áll a háttérben? Nos, természetesen van egy saját admin teamünk, akiknek kifejezetten a kommunikáció a feladata, és mindenki Maminbaba oktató (és anyuka) is. A hordozás terén két sokat tapasztalt hordozási tanácsadó segíti a munkánkat (persze ők is maminbabások). Az ötletelésbe pedig az összes tréner beszáll, legyen szó rendezvényről, játékról, koreográfiákról. Így lehet, hogy talán nem is tudsz róla, de épp a Te oktatódnak köszönhetünk egy szuper számot, mozdulatot, vagy egy új ötletet a legközelebbi maminbabás eseményen. Szóval legyetek résen.

Fodorné Érsek Kitti

Maminbaba - Hordozós latin fitness oktató

aerobik és ultimate frizbi sportedző,

Fitball top tréner,

tae-bo és capoeira fitness oktató, kinesio tape terapeuta

 

 

vissza a blogokhoz