Szeptemberben sok családban aktuális téma a bölcsi, vagy az ovi elkezdése, ami bizony könnyekkel járó esemény lehet mind a szülők, mind a gyerekek számára. Ez teljesen természetes, hiszen érzelmek széles palettáját tapasztalhatja meg mind a két fél a változás kapcsán: félelmet, aggodalmat, dühöt, izgatottságot, vagy akár bűntudatot. De vajon hogyan segíthetjük szülőként gyerkőcünket – és önmagunkat – ennek az időszaknak az átvészelésében?
Nézzük meg, minket hogyan érint a változás!
Akik utaztak már repülővel, biztosan hallottak már az „oxigén maszk szabályról”. A szabály egyszerű, szülőként mégis kihívást jelenthet ösztöneinkkel szembemenve követni, éppen ezért fontos tudatosítanunk magunkban. Ahhoz, hogy segíthessünk a velünk utazó gyermeknek, először a saját oxigén maszkunkat kell felhelyeznünk! Nincs ez másként a nehéz érzésekkel való megküzdésnél sem: úgy lehetünk gyermekeink legbiztosabb támasza, ha a saját érzéseink már a helyükre kerültek. Hogyan érint minket, ez a változás? Hogyan viseljük mi magunk az elválást? Hogyan tudjuk összeegyeztetni a dolgozó nő és az édesanya szerepünket? Vannak-e félelmeink, aggodalmaink és hogyan tudnánk ezeket oldani? Ezeknek az átgondolása kemény érzelmi munka, amivel nem kell egyedül maradnunk! Keressük meg a saját támaszainkat, akikkel kendőzetlenül beszélhetünk a valós érzéseinkről, és akikről tudjuk, hogy empatikusan meghallgatnak minket, legyen ez a párunk, barátunk, szülőnk, vagy egy szakember.
Adjunk teret gyermekünk érzéseinek!
Elválni az édesanyától, az elsődleges gondozótól szorongással járhat a kicsi számára, melynek mértéke függhet például az életkorától és kötődési stílusától. Kifejezetten szenzitív periódus a 8. hónaptól kezdődő időszak, amikor a baba erős félelmet élhet meg az anyától való elválás kapcsán, hiszen ekkor még nem alakult ki bene az a biztonságot adó tudat, hogy anya akkor is létezik, ha éppen nem látom, vagy hallom őt. Ezt az erős félelmet nevezi a szakirodalom szeparációs szorongásnak.
A különböző kötődési stílusok többféleképpen is kategorizálhatók, de alapvetően megkülönböztetünk biztonságosan és bizonytalanul kötődő gyerekeket. A biztonságosan kötődő gyerkőcök édesanyja elérhető, érzékeny a gyermek jelzéseire, reagál rájuk, biztonságot nyújt, így ezek a gyermekek nagy valószínűséggel, bizalommal fordulnak a külvilág felé is. A bizonytalan kötődésű gyerekek azonban azt élhetik meg, hogy az anyukák kevésbé szenzitívek, nem, vagy csak késleltetve reagálnak a baba sírására, kevésbé gyengédek a testi kontaktus során így a babák nyugtalanok lehetnek, szoronghatnak, hiszen nem biztosak abban, hogy számíthatnak a gondozóikra.
És persze ne feledkezzünk meg arról, hogy a sok új inger, amellyel az új környezetben találkoznak a gyermekek, mint pl. a kortársak jelenléte, a fokozódó önállóság, az új szabályok, szintén megterhelőek lehetnek számukra.
Ezekből adódó szorongásaikat, feszültségüket azonban ebben az életkorban még nem tudják szavakkal megfogalmazni, így könnyen előfordul, hogy ennek kifejezése valamilyen viselkedéses, vagy szomatikus formában tör utat magának, pl. sírásban, agresszív viselkedésben, vagy evéssel, alvással, ürítéssel kapcsolatos nehézségekben.
Szülőként a fokozatosság elvével, a megértő meghallgatással, szeretetteljes jelenlétünkkel, sok-sok játékkal, mozgással és mesével csatornát biztosíthatunk ezeknek a feszültségeknek az elvezetésére.
Nézzünk meg néhány praktikus tippet!
Beszéljük át, játsszuk el a napirendet! – Bölcsis, ovis korban az idő múlását leginkább a napirend érzékelteti, így növelheti gyermekünk biztonságérzetét, ha elmondjuk neki, hogy pl. ebéd vagy alvás után jövünk érte.
Készítsük fel és hagyjunk időt az elválásra! – Sokat segíthet, ha nem közvetlenül az elválás pillanatában, hanem már otthon beszélünk arról, hogy mi fog történni, így védett, ismerős közegben távozhat belőle az ezzel kapcsolatos feszültség egy része, nekünk pedig van időnk vigasztalni őt.
Hagyjuk, hogy kisírja magát! – Sírás során egyfajta stresszhormon, kortizol távozik a szervezetből, így valójában ez egy nagyszerű, ösztönös módja a feszültség levezetésének.
Vessük be a macit, a kispárnát vagy a rongyit! – Ezeket a pszichológiában „átmeneti tárgyaknak” nevezzük, és segítik a kicsit átvészelni azt az időszakot, amíg az édesanya távol van. Puhaságuk és állandóságuk biztonságot ad, segítségükkel a gyermek felelevenítheti az anyával kapcsolatos emlékeket. Akár „fel is tölthetjük” közösen ezeket a kis társakat ölelésekkel és puszikkal, hogy a gyermekünk bátran „tankolhasson” a nap során, amikor szüksége van rá.
Végezetül ne feledjük, minden gyermek és szülő más és más, nincsen tuti recept! Adjunk időt önmagunknak és a gyerkőcnek is, próbáljuk megtalálni a közös egyensúlyt, és ha úgy érezzük, elakadtunk, merjünk segítséget kérni!
Juhos Dóra
Pszichológus, Sulinyugi Gyerektréner
Felhasznált irodalom:
Cole, M., Cole, S. R. (2006) Fejlődéslélektan. Budapest: Osiris Kiadó
Csordás-Szekeres Veronika (2023) Szülő-gyermek kapcsolat a leválás-elválás tükrében. Maminbaba Életérzés Tábor: 2023.07.17.
Hámori, E. (2014). Kötődéselmélet régen és ma. Koncepciók, kutatás, módszerek és klinikai vonatkozások Bowlbytól napjainkig.
Vallières, S. (2012) Pszichotrükkök 0-3 éves korig. Budapest: Libri Kiadó.
Legutóbbi hozzászólások