„A hordozás és a testkontaktus ugyanazt jelenti: nem holmi magasztos eszményről, hanem a gyermekgondozás egyik alapvető eleméről van szó.„ (Dr. Rosie Knowles)

 

Teljesen egyetértek Dr. Rosie Knowles-szal, aki a Miért fontos a babahordozás? című könyv szerzője.

Minden anyában ösztönösen benne van a gyermekről való gondoskodás, aminek a testközelség fontos eleme. Amikor a babát kézben tartjuk, ugyanúgy hordozzuk, mint amikor eszközben van, a különbség csak annyi, hogy van két szabad kezünk, ami – valljuk be – elég sokszor jól jön.

Szeretném, ha megismernétek a hordozás babákra és anyákra gyakorolt pozitív hatásait, amit sokan már saját babátokkal is tapasztalhattok, hiszen a Maminbaba alapja a tánc és a mozgás mellett a babahordozás.

A testközelség és az azzal járó testi és érzelmi biztonság a nyűgös, síró, beteg babákat megnyugtatja. Amikor a babánk sír, akkor ösztönösen felvesszük. Egy 1986-os kutatás arra az eredményre jutott, hogy azok a babák, akiket naponta legalább két órán át hordoznak, 43%-kal kevesebbet sírnak.

A méhben eltöltött 9 hónap alatt a baba hozzászokott ahhoz, hogy hallja anya szívverését, érzi a mozgásával járó hintázást és a méh körülölelő, meleg érzését. A babahordozás ennek az ismerős, megszokott, biztonságot adó érzésnek a születés utáni meghosszabbítását teszi lehetővé. Amikor a baba a szülő mellkasára hajtja fejét, hallja a szívverését, a séta vagy házimunka közbeni mozgás ismerősen hintáztatja a babát, a finom anyagból készült hordozóeszköz pedig szorosan öleli a szülőhöz a picike testet. A babák tehát kétségkívül szeretik a hordozást, de a hordozó gondviselőnek is ugyanilyen finom, melegséget adó érzés a babával együtt lenni.

Prof. Dr. Bagdy Emőke és csapata a Károli Gáspár Református Egyetemen folytattak vizsgálatokat a témában és megerősítették, hogy különösen az első életévben nagyon jótékony hatása van a napi három óra hordozásnak az idegrendszeri fejlődés szempontjából és a baba-szülő közötti kapcsolat szempontjából is. „A kicsinek szüksége van arra, hogy érezze, szeretik, testen van, védelemben van. Megéli, hogy fontos vagyok, gondoskodnak rólam. Ezzel sejtszinten programozzuk bele, hogy jó élni, fontos a világnak, hogy bízzon abban, hogy ő szeretni való.” (Prof. Dr. Bagdy Emőke)

A térben való változatos mozgástól, a vesztibuláris rendszeren keresztül fejlődik az idegrendszer. Ez nagy szerepet játszik a későbbi mozgás-, beszédfejlődésben és akár az írásban, olvasásban. Ha mindig babakocsival megyünk sétálni, akkor ott többnyire csak egyenes vonalú mozgások sorozata éri a babát, míg hordozás, különösen tánc közben több fordulás, irányváltás történik a babával. A Maminbaba tehát intenzív szerepet tölt be a babák idegrendszerének fejlődésében.

A babák pocakját kellemesen masszírozza és stimulálja a függőleges pozícióban való hordozás, ezzel az emésztőrendszer működését is javítja, a testközelség pedig nyugtatóan hat az idegrendszerre, csökkenti a stresszhormonok képződését.

A ritmusos, egyenletes mozgás megnyugtatja, elaltatja a babákat.

A hordozott gyermek a világot nem alulról, hanem fölülről tanulja. Nincs olyan érzése, hogy kicsi és hogy egyedül van. Azok az emberek, akikkel az őt hordozó személy társaságában találkozik, vele szemben állnak és nem fölötte. Mimikával és hangokkal kelti fel magára a figyelmet, nem kell hangosan sírnia ahhoz, hogy észrevegyék, hiszen mindenki tudja, hogy jelen van.

A megfelelő hordozóeszközben és pozícióban való hordozás elősegíti a csecsemő csontozatának fejlődését. Ma már egyre több ortopéd szakorvos javasolja a hordozást a csípőficam megelőzésére. Természetesen a Maminbaba oktatók képzésében szerepelnek a csecsemők mozgásfejlődéséről és a legoptimálisabb eszköz kiválasztásáról szóló információk, így az órákon résztvevő anyukák nyugodt szívvel segítséget kérhetnek ebben, sőt, több oktató hordozási tanácsadóként is tevékenykedik.

Amennyiben az anya szétnyílt hasizommal hordoz, a Maminbaba foglalkozás nagyon előnyös mozgásforma lehet számára, ugyanis itt megmutatjuk és figyelünk a helyes testtartásra, a baba szorosan az anya hátára és magasabb pontra van kötve szimmetrikus hordozási pozícióban, tehát egyenletes terhelést biztosít mindkét oldal számára, ellentétben például a csípőn hordozással. Ez a hordozási mód (hátul, magasra kötve, középen) a legelőnyösebb a szétnyílt hasizom szempontjából.

 

Anyukák írták:

„A mozgás, a zene és a jó társaság vitathatatlanul jó hatással van a mentális egészségre, ezt maminbabán 10000%-ban tapasztalni is lehet.”

„Nagyon jó, hogy a babámmal együtt tudok kikapcsolódni, a szülés utáni alakformálásban is segít, jók a zenék, boldogsághormont termelünk.”

„Amikor elkezdtünk Maminbabára járni, akkor kezdtem el érezni, mindent is lehet csinálni a babámmal együtt. A Maminbaba indított el a szülés utáni újra-szocializálódás útján.

„Nagyon szuper érzés, amikor a baba elszunnyad a hátamon és abban a szűk órában végre kikapcsol az agyamban a folyamatos logisztika és csak táncolok és dúdolok és töltődök.”

De van, akinek már az is nagy eredmény, ha ki tudja vinni a szemetet.

 

Kotroczó Katalin, Maminbaba – Hordozós latin fitness oktató, Beli Buba babahordozási tanácsadó

 

 

 

Források:

belibuba.hu

Salgótarján és környéke facebook oldal

mackorendelo.hu